2012. február 18., szombat

München, Englischer Garten

A világ legnagyobb parkja: Englischer Garten (München)


Kilátás a görög-templomból. Amit látunk a parknak csupán kb. a hatoda.

A címet olvasva biztosan sokan kételkednek, hiszen "közmegegyezés" van arról, hogy a Central Park a világ legnagyobb városi zöldterülete. Pedig nem az: az Englischer Garten 4,17, míg amerikai társa "csupán" 3,4 km2 területű (a Városliget kereken 1 km2, vagyis 100 ha.-és ebben az intézmények (Széchenyi fürdő, Vajdahunyadvár) területe is benne van, a Margitsziget 0,96 km2 területű). Ráadásul a müncheni park "végtelenített": a városhatárnál beolvad a környező erdőkbe-mezőkbe.


Jól látszik az Isar-folyó, a bal felső sarokban a királyi kert és a patakrendszer. Az is kivehető, hogy a parkon áthalad a Mitteler Ring, vagyis a város belső gyorsforgalmi-útja.
Az alkotást uralkodói akarat hozta létre: 1789-ben Karl Theodor, az igencsak haladó gondolkodású fejedelem úgy döntött, hogy népparkot hoz létre a katonai gyakorlótér és a káposztakertek (hmm, bajor káposzta!) helyén. Megbízta Ludwig von Sckell német és Benjamin Thomson amarikai kertépítészeket a tervezéssel (Thomson érdekes figura: Amerikában született és bajor nemes lett belőle. Kerttervezés mellett politikával és haditudományokkal is foglalkozott-és kidolgozta a fizika (termodinamika) első főtételét). A kert "Theodor Park" néven 1792-ben meg is nyílt-mi mással, mint egy hatalmas bajor népünnepéllyel.
A park bejárását legegyszerűbb a királyi palota kertjéből (Hofgarten) kezdeni. Ez egy reneszánsz-korabarokk kert, parterekkel, középen pavilonnal. 
A négyzet alakú kertet elhagyva már az "Englischer" előterében vagyunk, majd a Prinzregentenstrasse nevű út alatt haladunk át. Ezután a következő kép fogad.
Az aluljáró mellett bukik ki az "Eisbach" (jégpatak), ami egy mesterséges Isar-ág. Hol kiépített, hol pedig természetesnek látszó mederben folyik (illetve rohan). 2007 nyara. A patakot követve eljutunk a japánkertbe.
Itt a patakot tóvá duzzasztották, rajta szigettel, azon pedig japán pavilonnal (a teteje látszik egy kicsit). A kert nem "igazi" japánkert (vagyis nem annak szigorú szabályai szerint épült), inkább csak a növények távol-keletiek: vörös japánjuhar (Acer palmatum 'Atropurpurea')páfrányfenyő(Ginkgo biloba).
Ezután megláthatjuk a "nagyrétet", ahol a patakból egy további ág szakad ki, ami olyan keskeny, hogy át lehet lépni rajta. A képen látható a Monopterosz, vagyis az a görög templom, ahonnan az első kép készült. A képen látszik, hogy a park nem kihasználatlan: futók, sétálók, napozók hemzsegnek.
Ha a rét szélén haladunk tovább a sétányon (egyébként fűre lépni szabad), hamarosan keresztezzük az Eisbachot. Itt a patak természetes látványt nyújt-azonban ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy teljesen mesterséges: beton partfal, vízlépcső, stb.
A híd után keresztülvághatunk a réten. A látványt elnézve nyilvánvaló lesz a tájképi kert szó eredete: a kerttervezők és megbízóik reneszánsz és barokk festők (elsősorban Claude Lorrain) tájképein látott ideális állapotokat próbálták megteremteni. Tehát egy "angolkert" ugyanolyan pontos tervezés eredménye, mint egy barokk kert, vagy akár egy épület. Itt kétszáz éve poros lőtér volt. A vízrendszer, a domb, amin a templom áll, mesterséges létesítmények.
 "kert" növényállománya-mivel az Alpokhoz közel és 600 méter magasan vagyunk-elsősorban bükk (Fagus sylvatica), de látható juhar (Acer sp.), sőt a vízfelületek mentén "klasszikus" nyáras-füzes társulás (Salici-Populetum) is.
Ha lejövünk a dombról, erdősebb részhez érkezünk. A patak itt is követi utunkat, és annak egyik szigetén egy érdekes építményt, egy hatalmas kőpadot láthatunk.
A pad felirata: "ahol állsz csupán erdő és bozót volt"


kínai torony
Ezekről a kínai tornyokról azt kell tudni, hogy a XVIII.század második felében, mikor a park is létesült, a  "Chinoiserie" , vagyis a "kínai stílus" volt divatos. Hasonló tornyok épültek Kew-ban, Potsdamban, Esterházán, Csákváron. Ennek az az érdekessége, hogy kis rézharangok vannak rajta, amik a szélben csilingelnek. Miként az egész város, ez a torony is elpusztult a háborúban, eredeti formájában építették újjá. 
A torony után a következő látnivaló a Rumford-kastély. Az épületben a kertészet központja van.
 A   kastélyt elhagyva  párszáz méter után aszfaltút  szeli át a parkot. Itt kell megemlíteni egy komoly parképítési-várostervezési problémát: egy ekkora park, főleg ha téglány alakú, kettévágja a várost. (Ugyanez a gond jelentkezett a Central Parknál-ott lesüllyeszették az utakat). Ha viszont a városrészeket összekötik a parkon át, hiába a nagy terület, a forgalom teljesen tönkreteszi, szétszabdalja a zöldterületet. Itt meg tudták oldani, hogy a fogalom csupán három helyen keresztezze a parkot (így is óriási volt a felháborodás): egy a belső városrészekben, ami egy 2X1 sávos út és csak a buszok és a taxik haladhatnak át (azzal nem is volt gond). Nagyobb problémát jelentett volt a két autópálya-körgyűrű átvezetése: a tiltakozások nem sokat értek, a gyűrűk"kegyetlenül" átszelik a parkot, csupán felüljárókon lehet átjutni (igaz, a középső körgyűrűn belüli terület is hatalmas). Viszont a két körgyűrűnek (+ a belső körút) köszönhetően hatalmas sétálóutca-hálózatot tudtak kialakítani, a belvárosba gyakorlatilag nem mehet be átmenő forgalom.
"nagyrét"
A rét végén elérkezünk a tóhoz, hivatalos nevén a Kleinhesseloher See-hez: 
                 A  tó közepén látszik egy emlékmű egy nyárfákkal (Populus sp.) körbevett szigeten. Az ilyen szigetek a tájképi kertek egyik toposzai: amit látunk az egy Rousseau-sziget. Ugyanis amikor a filozófus 1778-ban meghalt, egy ilyen nyárfa-szigetre temették Ermenonville-ben. Így minden fejedelem vagy főúr, aki felvilágosult volt (vagy annak tartotta magát) ilyen szigetet terveztetett. Közelebb menve viszont látszik, hogy itt nem síremlék, hanem emlékmű emelkedik, ami az egyik kertépítészt Ludwig von Sckellt dicsőíti, ez egy "Sckell-sziget".
Ezt az ismertetőt egy táj-kert című blogról másoltam át, de úgy véltem a Városligetes tervezéshez jó jöhet.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése